Az intézmény és a nevelőtestület munkájának, eredményeinek bemutatása
Hitvallásunk
„Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni”.
(Szent-Györgyi Albert)
Az Érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola, Érd Megyei Jogú Városunk egyik legnagyobb oktatási intézménye, több mint 75 éves múltra tekinthet vissza. Tanulóink létszáma közel 800 fő. Évtizedek óta a település meghatározó oktatási intézménye vagyunk.
Kiemelt feladatunknak tekintjük, hogy felkészítsük diákjainkat a továbbtanulásra, és elősegítsük, hogy a gyerekek elsajátítsák a mindennapokhoz szükséges alapvető ismereteket, készségeket, műveltségeket. Azt valljuk, hogy a jövő kulcsa az a biztos tudás, amit minden gyerek megszerezhet a képességeihez mérten. Színvonalas közismereti oktatással igyekszünk megfelelni az új évezred kihívásainak, így korszerű ismeretekkel vértezzük fel tanítványainkat.
Az általános iskola első évei minden gyermek életében meghatározó jelentőségű, azoknak az alapvető képességeknek és készségeknek a kialakítása, melyek a majdani tanulás alapjául szolgálnak. Ekkor alakulnak ki a tanulási szokások, az iskolával, a tantárgyakkal való kapcsolatok, amelyek a későbbi ismeretszerzést segítik.
Fontosnak tartjuk a leendő első osztályosok gördülékeny iskolakezdését, ennek érdekében a pozitív tulajdonságaikat kiemelve fejlesztjük képességeiket, hogy zökkenőmentesen, sikerélményekkel gazdagodva lépjenek be a következő iskolafokozatba.
Iskolánkat a nyugodt, aktív munkára serkentő légkör, a türelmes, szeretetteljes, de fegyelmet kívánó, nevelő célzatú tanár-diák kapcsolat jellemzi. Pedagógiai-nevelési szemlétünkből adódóan humánus, egymást segítő, családias légkörű tantestületben működhetünk együtt.
A Kőrösiben gyermekközpontú, a tanulók egyéni tempóját és képességeit figyelembe vevő oktatás folyik. A pedagógusok által alkalmazott tanítási módszerek a különféle tanulásszervezési módok, a differenciált képzés és az egyéni fejlesztések beépítésével igazodnak a gyermekek egyéni adottságaihoz. Fontos irányelv, hogy minden gyermek megkapja a képességeinek megfelelő segítséget. Azt szeretnénk, hogy a tanulás, a végzett munka mellett mindenki jól érezze magát, örömmel járjon iskolába.
Az ALSÓ TAGOZAT négy évfolyamán jelentős szerepet kap gyermekeink olvasási készségének, helyesírásának, számolási készségének fokozatos fejlesztése, a diákok kommunikációs képességének, viselkedés- és mozgáskultúrájának irányítása, esztétikai és érzelmi nevelése. Elsősorban a rendszeres munkára, kitartásra fektetünk hangsúlyt. Az oktatás eredményességét tükrözi az évek során tapasztalható kimagasló tanulmányi átlag, a tanulmányi- és sportversenyeken való dobogós helyezéseink. Szívesen és eredményesen vesznek részt kisdiákjaink a városi-, területi- és országos versenyeken ének-zene, nyelvtan, matematika és rajz tantárgyakból. Az alsós színjátszókör több évtizede eredményesen része az iskola életének.
Az alsó tagozatos nevelők változatos módszereket alkalmaznak a kooperatív munkától a drámapedagógiáig. A játékosságot előtérbe helyezve szerettetik meg a tanulást, interaktív tevékenységeken keresztül segítik a megértést. A digitális eszközöket, az egyre szélesebb körű, egyre változatosabb digitális anyagokat folyamatosan beépítik a mindennapi munkába, kihasználva az azokban rejlő lehetőségeket.
Iskolánkban a mindenkori első osztályosokat hagyományos módszereken alapuló, szótagolással bővített hangoztató-elemző-összetevő módszerrel tanítjuk a betűvetés tudományára. Matematikából a számfogalom kialakítása sokszínű tevékenykedtetéssel történik, olyan feltételeket teremtünk, ahol az ismeretanyag elsajátítása játékosan, eredményesen zajlik. A legmodernebb módszerek alkalmazása segít a matematika rejtelmeit elsajátítani, a számok világában eligazodni. Nem tévesztjük szem elől, hogy feladatunk az alapkészségek minél hatékonyabb kialakítása.
Alsó tagozat nagyfelmenő rendszerben működik, indokolt esetben kisfelmenő rendszerben tanítunk. A nevelő-oktató munkát segítik a gyermekvédelmi felelősök, a fejlesztőpedagógusok, a pedagógiai asszisztensek és az iskolai könyvtáros munkái. Valamennyi első osztályban heti két alkalommal úszásoktatást szervezünk. Digitális kultúra tantárgyat korszerűen felszerelt informatika termeinkben a 3. évfolyamtól kezdőden tanítunk.
Szakmai kínálatunkat bővítik az első osztályokban bevezetésre került tartalmi irányultságok, melyek a 2025/2026-os tanévben a következők:
1. A osztály: sakkpalota-program alkalmazása
1. B osztály: kézművesség, kreatív alkotás
1. C osztály: É-R-D osztály (Ének-zene emelt szinten - Rajz és vizuális kultúra - Drámapedagógia, színjátszás), városi beiskolázású osztály
1. D osztály: Boldogságóra Program alkalmazása; az öt testnevelés órából az egyik sakk-óra
Sakkpalota-program
A sakkpalota-program a tanulási képességek fejlesztését erősíti. Sakkozás közben a gyerekek számos, már tárolt információt mozgósítanak és kombinálnak össze. Ezeket az idegrendszeri kapcsolatokat fogják „felhasználni” az egyéb tanulásuk során. A sakk a maga vizuális szimbólumrendszerével az egész tanulási folyamat kialakulására komoly hatással van. Olyan komplex képességfejlesztő módszer, amellyel minden kisgyermeket érdemes megismertetni, különösen az óvoda és az iskola közötti átmenet során, valamint az alsó tagozatos tanulmányai idején.
Emelt szintű ének-zene oktatás
Intézményünkben elengedhetetlennek tartjuk a tanulók személyiségének formálásában az ének-zenei képzést. A „tagozatos” diákok már első osztálytól kezdve emelt óraszámban, heti négy órában tanulják ezt a tantárgyat, és 3. osztálytól kezdődően heti két karénekes foglalkozáson vesznek részt. A művészeti tantárgyak óraszámi gyakorisága esélyt teremt a személyiség gazdag fejlődésére, valamint a más tantárgyak ismeretanyagának könnyed elsajátítására. Célunk a gyermekek általános zenei- és művészeti érzékenységének, műveltségének megalapozása, ezáltal érzelmi intelligenciájuk erősítése az értelmi intelligencia kialakítása mellett.
Drámapedagógia
Középpontjában a cselekvésen, ezen belül is elsősorban a dramatikus cselekvésen keresztül megvalósuló tanulás áll. Olyan pedagógiai módszer, amely a gyermeki fantáziát cselekvési sorozatokon keresztül kinyitja, ébren tartja. Bátran használja eszközként és célként is az örömet, az élvezetet, így a játékot is, mely akár egy kötött vagy rögtönzött színjáték előadásában nyilvánul meg.
Boldogságóra Program
A program legfőbb lényege a gyermeki önismeret és önbecsülés megismerése, tanulása. Kiemelt küldetése, hogy a pozitív pszichológia eredményeire építve segítse a boldogságra való képesség fejlődését az iskolás korosztály számára.
Tanítás utáni programok
A délelőtti tanítás után a délutáni foglalkozások biztosítják a gyerekeknek a tanulmányi munka segítését, valamint a kikapcsolódást, a játékot. A délutáni foglalkozásokat a nevelési lehetőségek egyik legszélesebb területének tartjuk. Itt gondoskodunk a tanulási technikák tanításáról, arról, hogy a másnapi órákra kellően felkészülten menjenek a kisdiákok, de arról is, hogy mindig elegendő idő jusson a mozgásra, a játékra az iskola udvarán, játszóterén vagy akár a tornateremben. Lehetőség nyílik naponta a tehetséges tanulók fejlesztésére: rejtvényeket, gondolkodtató feladatokat oldanak meg, könyvtárban búvárkodnak. Színházlátogatást szerveznek tanítóink vagy kézműves foglalkozásokkal színesítik a délutánokat.
FELSŐ TAGOZATON az 5-6.évfolyamon az alapkészségek további fejlesztése igen hangsúlyos szerepet kap, hiszen az alapműveltség kibontakoztatása, megszilárdítása, és abból kibomlóan a tudásra való nyitottság kialakítása egész nevelőtestületünk feladata.
A 7-8. évfolyamon kiemelt szerepet kap a gondolkodás fejlesztése és a pályaorientációs tevékenység, a középiskolai beiskolázás előkészítése, segítése. Nyolc évfolyamos iskolánkban a végzős tanulóink pályaválasztása sikeres, hiszen 100 %-os a beiskolázás.
Intézményünkben lehetőséget biztosítunk a vizsgahelyzetek gyakorlására, melynek során 7. évfolyamon a diákok - saját tantárgyi választásuk szerint - szóbeli tantárgyi vizsgát tehetnek. Ez egyúttal az eredményes beiskolázást is segíti.
Ugyancsak a felső tagozaton differenciált képességfejlesztő, nívócsoportos oktatást tartunk, és intenzíven segítünk az eredményes tanulási technikák elsajátításában. Célunk az önismeret fejlesztésével a tanulók tanulási motiváltságának, önbizalmának növelése, társas kapcsolataiknak erősítése.
Iskolánkban kitüntetett figyelemmel fordulunk a matematika felé. Diákjaink felső tagozaton heti négy órában tanulják a tárgyat. Elsődleges célunk, hogy tanulóink a tantárgyat megszeretve, értőn sajátítsák el a tudnivalókat. Ennek szellemében folynak az interaktivitáson alapuló tanítási óráink. Fontos, alapozó feladatunk diákjaink felkészítése a középfokú intézményekbe való sikeres továbblépésre. Nyolcadik évfolyamon felvételi előkészítő foglalkozást tartunk, melynek eredményeként diákjaink az országos átlag felett, sikeresen teljesítenek a központi felvételin. Tanulóink rendszeresen kiváló szereplői a különféle városi, megyei és országos matematika versenyeknek.
Az digitális kultúra tantárgyi oktatást már a 3. évfolyamtól indítjuk a gyerekek érdeklődő kíváncsiságával. Kiváló számítógépparkunk, interaktív tábláink, jól felszerelt tantermeink lehetővé teszik a csoportbontásban történő tanítást. Így minden diák önállóan dolgozhat, képeségeihez és érdeklődéséhez mérten fejlődhet. Célunk, elsősorban az alkalmazói ismeretek átadása, de a programozás, a hardverismeretek is megjelennek a tantárgy oktatása keretében.
Iskolánkban kiemelten fontos a humán tárgyak oktatása is. A magyar nyelv és irodalom tantárgy tanítása nívócsoportos bontásban történik, ezzel is elősegítve az egyéni, képesség szerinti haladást. Lehetőség van a tehetséggondozásra, valamint a felzárkóztatásra, mely a középiskolai írásbeli és szóbeli központi felvételi nagybani segítője. A kötelező heti óraszámot egy órával növeltük: nyelvi kompetenciák erősítésére, szövegértés fejlesztésére, felvételi előkészítésre. Jelentős szerepet kap az anyanyelvi kommunikáció fejlesztése, mely nem nélkülözhető a társadalmi létezés egyetlen színterén sem.
Az idegen nyelv oktatása igény szerint az 1-3. osztályokban szakkörökön, játékos formában zajlik. Diákjaink itt ismerkedhetnek meg először a választott angol vagy német nyelvvel. A 4. évfolyamtól kezdődően tanórák keretében szerveződik nyelvtanításunk. Kiscsoportos foglalkoztatásban, képesség szerint differenciált bontásban tanítunk minden évfolyamon. Változatos és érdekes feladatokkal, témakörökkel színesítjük az órák anyagát. Alkalomszerűen játékos nyelvi napokat szervezünk: Halloween, Valentine’s Day, Thanksgiving stb. Tanulóink tudásukat nemcsak a jelenléti tanórákon, a tehetséggondozó szakkörökön vagy a felzárkóztató foglalkozásokon bővíthetik, de lehetőségük van, hogy azokon online módon is részt vehessenek. Felső tagozaton az utóbbi években egyre több és szebb eredménnyel büszkélkedhetünk. A városi, területi és országos versenyeken a heti 3-4 angol/német órával is kiváló eredmények születnek. A nyolcadik évfolyamosok nagyon nagy számban választják a középiskolák nyelvi előkészítő osztályait, illetve nyelvi tagozatait a továbbtanulás céljából. A 7. és a 8. évfolyamok tanulói számára évente próbanyelvvizsgát (B1, B2) szervezünk, amivel segítjük tudásuk felmérését, reális értékelését.
Az intézmény közművelődési és kulturális jelentősége a város életében az utóbbi 30 évben a legmeghatározóbb. Ennek egyik magyarázata, hogy 1993-tól lehetőség teremtődött az emelt szintű ének-zenei nevelés szervezésére, megvalósítására. Mindez azt is jelenti, hogy immáron a körzeti beiskolázási feladatok mellett a városban egyedül állóan képezhetjük valamennyi évfolyamunkon egy-egy osztályban, ének-zene tantárgyból emelt óraszámban a gyerekeket. A zenei nevelés, a zenével nevelés az iskola egyik fő célkitűzésévé vált. Emelt szinten a heti 4 ének-zene órával, és az órarendbe épített énekkari munkával a gyerekek a hét minden napján zeneközelben élnek. A zenei nevelés elvitathatatlanul személyiségfejlesztő. A nemzetközi-, valamint a hazai kutatások által bizonyított transzfer hatása révén a gyerekek tehetségének felismerése, fejlesztése, gondozása elengedhetetlen pedagógiai célunk.
Zeneoktatásunk szerves része az iskolai kórusokban való részvétel. A nyolc évfolyamos ének-zenei nevelés kisugárzó és ösztönző hatásának egyik jellemző eredménye kórusaink hazai és nemzetközi sikere. Legjelentősebb kóruseredményünk közt találunk négy nemzetközi második díjat, és számos hazai első díjat. Kórusaink további címei: „Év kórusa”, „Nívódíj”, „Pest megye gyermekkara”. Együtteseinkkel szívesen közreműködünk társadalmi és egyéb rendezvényeken is. Jelentősek külföldi vendégszerepléseink, melyből talán a legkiemelkedőbb a 2009-ben Genfben megrendezésre kerülő Jubileumi Kodály ünnepség, ahol Leánykarunk képviselte Magyarországot. Mindemellett számos hazai és külföldi zenepedagógus látogat el iskolánkba a tanórákat és a kórusmunkát megtapasztalni, zenepedagógusainktól tanulni.
Tanulóink a zenei megmérettetéseken túl is jelentős sikereket érnek el városi, megyei, országos tanulmányi-, kulturális- és sport versenyeken. A matematika, irodalom és természettudományos területeken is visszatérően nívós versenyeredményekről számolhatunk be.
Az Érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola szakmai kompetenciái között kiemelkedő helyet foglal el a testkultúra gondozása. Ezen belül napi tevékenységként az iskolai testnevelés, és kiemelt sportági kompetenciaként a kézilabdázás megismertetése, rendszeres gyakorlása, folyamatos fejlesztése. Az iskolai testnevelés fontos feladata oktatási intézményünkben azáltal is, hogy megismertesse diákjainkkal az egészséges életmód folytatásához szükséges életvitel mai szerteágazó lehetőségeit, és ezáltal eligazodást biztosítson abban. Szeretnénk elérni, hogy a testedzés, a mozgás szeretete és gyakorlása belső szükségletté, jól felfogott érdekké váljon az egészség és vitalitás hosszútávon történő fenntartása érdekében.
A mindennapos testnevelés megvalósítása valamennyi közoktatási intézmény jogi kötelezettsége, mely természetesen a kötelezőség mellett lehetőséget is teremt az egészséges életmód kialakítására. Iskolánk kiváló adottságokkal rendelkezik infrastrukturális szempontból, mely a különféle és gazdag kínálatú sportolási lehetőség megvalósítását teszi lehetővé. A jól felszerelt sportcsarnok a színvonalas mindennapos oktatáshoz ad teret, kistornatermünkben ping-pong szakkört szervezünk, úszásoktatásra visszük a városi Arénába gyermekeinket, és az Érdi sportegyesületek bevonásával a tanórán kívüli sportolási lehetőségek színes tárházát helyben kínáljuk. Mindebből következően egészségfejlesztéssel összefüggő feladatokat látunk el, amelyek a NETFIT-mérés eredményein alapulnak. Klasszikus táncoktatást szakköri keretekben szervezünk az 5-8. évfolyamig.
Iskolánk tanórán kívül nívós programokkal színesíti diákjai életét: suli-buli, farsang, sportnap, bolhapiac, szervezése, Kőrösi-napok rendezvénye, különféle koncertek, írói estek, kiállítások, természeti-, néprajzi-, sport-, erdei táborok, sporttáborok, művészeti táborok, túrázások, korcsolyázás megvalósítása.
Az iskolában 1992 óta működik a Vincellér Alapítvány, melynek kiemelt célja az iskolai oktató és nevelő munka feltételeinek javítása. Támogatásuk jelenti a rászoruló, illetve a tehetséges gyerekek segítése mellett az intézmény tárgyi és informatikai eszközbeszerzések bővítését. Az alapítvány minden olyan iskolai tevékenységet támogat, amelyben a gyerekek legnagyobb része részt vesz.
A szülőkkel való kapcsolattartásunknak hagyománya van. Együttműködünk a szülői választmánnyal, akik igényeit, véleményeit kikérjük, és beépítjük iskolánk munkatervébe. A szülők rendszeresen konzultálnak az iskolavezetéssel, látogatják hangversenyeinket, sporteseményeinket, rendezvényeinket, támogatják a tárgyi körülmények fejlesztését.
Igazgató:
Hermann Erzsébet
Igazgatóhelyettesek:
Eszenyiné Molek Tünde
Fajszi Éva
Nagyné Rápli Györgyi